Kertkapcsolatom 2006-óta folyamatosnak mondható. Anno Nyergesújfaluban megalakult vállalkozásunk a kertfenntartásra és kertépítésre specializálódott, tervezéstől a kivitelezésig, majd a kertgondozásig terjedt ki a szolgáltatásunk.
Néhány éven belül 2012-ben alakult új cégünk, amelynek 2014-óta egyedüli tulajdonosaként és ügyvezetőjeként dolgozom. A mikrovállalkozások működésében az ügyvezetői feladatok mellett, a pénzügyi, marketing, a humánerőforrás, műszaki előkészítői és lebonyolítói folyamatokat sok esetben egy személyben végezzük.
Kereskedelmi tapasztalataimat, 2012 – 2014 között működő kertészetünkben szereztem, itt az üzemeltetés mellett, az áru beszerzés, marketing feladatokat gyakorolhattam.
2014-2024 között, a vállalkozásom mérföldkövek sorozatát élte át.
2019.-ben a Fejér-vármegyébe helyezte át működését. Ebben az évben, befejeztük a kertgondozás szolgáltatásunkat. Kerttervezés és kertépítés lett az irány. Saját tervezője lett a cégnek és ekkor vette fel a Mesterkert – Építő KFT. cég elnevezést.
A helyzet változtatás és szolgáltatásaink szűkítésével, a vállalkozás kapacitásának növekedését eredményezte.
Az elmúlt években, számos olyan projektben kaptunk szerepet, amely szakmai kihívásokkal volt tele és ezeket a tapasztalatokat is hasznosítva. kezdtük meg 2023-ban a websoveny.hu működését, új tevékenységünk, szolgáltatásunk bevezetését.Szeretnénk a piaci szereplőknek segítségére lenni, valamint a kertépítők növénybeszerzéseiben részt venni.
Tapasztalásaink szerint, nagy feladat a növénybeszerzés. Mi segítünk a növénykiírásban szereplő növényeket beszerezni, rövid határidővel, versenyképes áron, jó minőségben és akár a munkaterületre szállítva.
Kertészeteknek kertépítői tapasztalatokkal állítjuk össze szezonális szortimentjeinket. A beszerzés, a készlet összeállításában szeretnénk segítségére lenni, a megrendelt növényeket kiszállítjuk Vevőink telephelyére.
Import és hazai növényeket egyaránt forgalmazunk. Számos beszállítói kapcsolatunk van magyar és külföldi termelőkkel.
A weboldalon szereplő fényképek saját készítésű képek, munkáink során készültek.
Köszönjük, hogy megtisztelt bizalmával!
Hartmann Péter
ügyvezető